A felső, a középső és az alsó humerus törései nem ritkaak: megközelítőleg minden huszadik páciens törése. Leggyakrabban az ilyen sérülések az emberek egyenesített karban vagy közlekedési balesetben esettek. A törés típusától függően konzervatív kezelési módszert alkalmaznak öntött kötéssel vagy sebészeti beavatkozással. A kezelés és a rehabilitáció feltételei minden esetben egyediek: átlagosan 6 hónap alatt vissza lehet állítani a sérült szerv munkaképességét.

kezdeti szakaszában rehabilitáció után váll törés



utáni rehabilitáció repesztés magában testmozgás, masszázs és fizikoterápiás. Ajánlatos a fizikai gyakorlatokat gyakorlati gyakorlatokkal azonnal elkezdeni az orvosi ellátás után, amikor a sérülés beérkezése után két-három nap eltelt. Először a beteg kéz ujjai aktív mozgását végezzük el, és a sérült vállizomzat izometrikusan feszül. Az izometrikus terhelés azt jelenti, hogy az izomzat az izületek stressz nélküli hangzását eredményezi.


eltávolítása után a gipsz is folytatja az aktív eltöltése, amely magában foglalja a különböző gyakorlatok a kezek( hajlítást, mozgó- és körkörös mozdulatokkal), légzőgyakorlatok, gyalogos és gyakorlatok, hogy javítja a testtartást. A fájdalom enyhítésére és a sérült szövetek helyreállítására a betegeket mágneses terápia, UHF, masszázs, dyadymoterápia írja elő.

végső szakaszában a rehabilitáció után egy váll törés



A következő lépés a testmozgás egyre intenzívebb: gyakorlása során a beteg használ golyókat, expanderek, testmozgás berendezések, torna pálca, blokkeszközöket. Jó hatást gyakorol a medence és a masszázs gyakorlása, melyeket végrehajtanak, váltakozva simogatják és összenyomják.

Ha a sérült csontok lassú összekapcsolása történik, akkor elektroforézist, sófürdőt, elektrosztimulációt, mikrohullámkezelést alkalmaznak.

A törés végleges gyógyulása után a beteg folytathatja az elválasztás és az ellenállás gyakorlását. Szükséges a lehető legtöbb mozgást elvégezni, pontos koordinációt igényelve, hogy a traumatizált végtag teljesen működjön. A gyógyulás végső szakaszában különös figyelmet kell fordítani a beteg mindennapi és szakmai rehabilitációjára.